2015. júl 21.

Bemutatkoztunk a Bánkitó Fesztiválon július 17-én este

írta: Laki Csapat
Bemutatkoztunk a Bánkitó Fesztiválon július 17-én este

A "Mátyás, a nem király" előadás nagy siker volt

dscf4313_copy.JPGHosszú buszozás után érkeztünk meg Lakról a Bánkitó Fesztiválra. A többség életében először járt ilyen távol otthonról. Csodálkozásra nem sok időnk volt. Azonnal munkához láttunk a Polgármesteri Hivatal színháztermében. A délelőtti próbán gyorsan át kellett rendezni a termet a mi céljainkra.dscf4126_copy.JPGdscf4110_copy.JPGHoztunk magunkkal a Bohócok a Láthatáron színeivel díszített ismertető színlapokat, amit a nézők is megkaptak, és a nyakunkban névjegyet is viseltünk, de az előadás idejére letettük, ezért itt épp nem látszik.dscf4214_copy.JPGA finom ebéd és a délutáni pihenőnk után fagyival sétáltunk a tóparton, és utána usgyi, az előadás! Hatalmas tömeg volt ránk kíváncsi! Alig fértek el a székek, hiszen nekünk is kellett a hely a játékhoz. A mozgásunkat megfordítottuk a laki előadáshoz képest, hogy a színpadra is lehessen ülni és mindenki jól lásson.dscf4232_copy.JPGSajnos Vera megbetegedett, ezért Joker szerepét Yvette játszotta és ezt el is mondta  a közönségnek, mert először hárult rá ez a feladat.dscf4242_copy.JPGPersze Vera közben nagyon figyelt és bátorított mindenkit. Az ő nyakában itt látszik a névjegy.dscf4238_copy.JPGFigyeltünk,  koncentráltunk, éreztük, hogy követ minket a közönség. Olyan sokan voltak, hogy még kintről, az ablak mögül is nézték Matyi történetét. Reméljük, hogy jól hallottak mindent!dscf4285_copy.JPG

dscf4287_copy.JPGA fórum első perceiben a közönséggel beszélgettünk. Mindenkit érdekeltek a felkészülés részletei is.dscf4328_copy.JPGA fórumozás nagyon élénk volt és a felnőttek komolyan vették a helyzetet. Záporoztak a megoldási javaslatok Matyi sorsát illetően, amelyekre saját szavainkkal kellett válaszolnunk és kitalálnunk a folytatást.dscf4342_copy.JPGdscf4364_copy.JPGdscf4345_copy.JPGEgy idő után az ablakos nézők beugrottak hozzánk a terembe...mi ez, ha nem a kitartó érdeklődés jele?dscf4358_copy.JPG Nagyon örültünk a tapsnak és az elismeréseknek. dscf4322_copy.JPGEste alig bírtunk elaludni a sok élmény hatása alatt. De végül sikerült...tudtuk, hogy másnap vár ránk a workshop, ahol megmutathatjuk, hogyan alakult a csapat, milyen játékokat és szövegeket gyakoroltunk. És azt is tudtuk, hogy újabb fagyira számíthatunk, na meg strandolásra is. Az éjszaka azonban nem volt mindenki számára teljesen nyugodt. Vera és Janika rosszullétre panaszkodott, ezért a fesztivál orvosai megnézték őket. Végül még el kellett autózni Balassagyarmatra is, hogy a kórházban megnyugtassanak minket: valami nyári nyavalya gyötri a szervezetüket. Erről a kalandról nincsen kép, de álljon itt a köszönet az ügyeletes doktornőknek és nővéreknek, mert nagyon kedvesek voltak. Másnapra mindenki jobban lett, így a workshopon teljes létszámmal vehettünk részt. Erről külön oldalon lehet olvasni.

Szólj hozzá

Bohócok a Láthatáron Bánki tó Fesztivál